Amennyiben a küzdelem eredménye, hogy valamiképp vakond mentessé tesszük a kertet, akkor is a járatok ottmaradnak a föld alatt, amit bérleti szerződés hiányában is bármikor egy másik vakond vagy vakond család azonnal elfoglalhat. És a történet kezdődik elölről. Az elhanyagolt területekről, legyen az jó szomszéd, vagy az utcai közterület, mindig nagy eséllyel érkezik utánpótlás, amikor a járatok meg vannak építve a kert felé. A gondozás mértéke nyilvánvalóan vonzza a kis betolakodókat, hiszen az öntözött területeken a talajélet is számottevő, ami miatt indokoltnak vélik a hívatlan kertlátogatást. A vakond elpusztítását nem javasolom, mivel védett állat! Ezért a javaslat inkább egy vakondriasztó kihelyezése, amely az emberi fül számára nem hallható hangokat ad ki, amit viszont a kis jövevényünk rossz néven vesz, azért inkább nem megy az ilyen helyekre! A metroman.hu webáruház kínálatában található olyan vakondriasztó is, amely napelemmel működik, így különösebb gondozást sem igényel!
Napelemes vakondriasztó a vakond mentességhez!
Reply