Iskoláskorú gyerek édesanyjaként bizony belátom, egyáltalán nem mindegy milyen széken ül a gyerek amikor házi feladatát készíti. Azt a házi feladatot, mely állítólag nem is létezik, hiszen azért vannak a gyerekek délután négyig az iskolába, hogy otthon már ne kelljen tanulniuk a munkában megfáradt szülőkkel. De ezt most inkább hagyjuk, hiszen vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk. A lényeg az, hogy már az első iskolai hét után látom, hogy mégis szükséges lesz egy dolgozósarkat kialakítani, ahol férjem is tudja csinálni esténként a beszámolóit és gyerekünk is elkészítheti a hazahozott házi feladatait. Ehhez a dolgozó sarokhoz már meg is van a megfelelő íróasztal és rendelkezésünkre áll néhány iratszekrény is. Ami nagyon hiányzik az egy megfelelő irodai szék. Ennek megvásárlása még hátravan, de mindenképpen forgószékben gondolkodunk, hiszen ennek magasságát lehet állítani, így mindketten használni tudják majd némi emelés vagy süllyesztés után. Én csak attól félek, hogy a gyerek játéknak fogja nézni ha unatkozik és száguldozni fog vele a lakásban.
Rendelj kényelmesen irodabútort a számítógép mellől
Reply