Elektromos cigaretta utántöltők

elikvid aromaVegyünk sorra néhány praktikus okot arra, hogy miért is érdemesebb a hagyományos cigaretta helyett az elektromos cigarettát választani. Itt van például az emberek együttélésének kérdése, mely során bizony sokszor szóba kerül a dohányozás is. Azok akik nem dohányoznak ugyanis elvárják (jogosan), hogy környezetükben senki ne gyújtson rá, a dohányosokat azonban egyre több helyről kitiltják, így bizony a járdán, utcaszélen kell rágyújtaniuk, ha (mint apósom szokta mondani) „kiabálni kezdenek a rákocskák”. Nekem mégsem az tetszik az elektromos cigarettában és a használatához szükséges e-liquidben, hogy nem szükséges használata közben kimennem az épületből, hanem az fogott meg, hogy ez az eszköz nem füstöl, nem büdös és tüzet sem lehet okozni vele. Bevallom, bár én nem dohányzok és nem is dohányoztam sohasem, jobban örülök, ha olyan emberrel találkozok aki az elektromos cigarettát választotta, hiszen így tudom, hogy nem kell egy buliban sem attól tartanom, hogy hazaérve azonnal mosógépbe kell tenni a ruhámat.