Az élet bármely területét vesszük is figyelembe be kell látnunk, hogy szükséges a megfelelő tisztaság biztosítása környezetünkben., Nincs ez másképpen akkor sem, ha otthonunkban tartózkodunk és akkor sem, ha munkahelyünkön vagyunk. Persze a szerencsésebbeknek ez a két helyszín megegyezik, vagy legalábbis nagyon közel van. Férjem is ezek közé a szerencsés emberek közé tartozik, hiszen autójavító műhelye udvarunk hátsó részében van kialakítva, ahová a nap bármely szakában ki tud menni anélkül, hogy hosszú perceket vesztegetne el az utazással. Persze „munkahelye” közelsége nem csak számára előnyös, nekem is kellemesebb így a dolog. Tudom ugyanis, hogy ha segítségre van szükségem a házban csak ki kell kiabálnom neki. Múlt hétvégén sem volt ez másképpen, amikor elkezdtem ablakot tisztítani, de elfogyott a papírtörlőm. Szerettem volna elküldeni a boltba venni néhány tekerccsel, de ő a könnyebb utat választotta és a műhelyéből hozott szöszmentes törlőkendőt. Álom volt vele dolgozni, így ezután csakis ilyennek tisztítom a nyílászárókat.