Már kislányként nagyon szerettetem a nyomdázást és ez a szenvedélyem nem csillapodott felnőtté válásom után sem. Ha alkalmam volt megpróbáltam
gyerekek közelében lenni, ezért is választottam az óvodapedagógusi pályát. Foglalkozásaimat mindig igyekeztem úgy felépíteni, hogy helyet kapjanak benne a szemléltetés eszközei, csoportomba járók munkáját pedig gyakran nyomda lenyomatokkal értékeltem. Mikor állapotos lettem abba kellett azonban hagynom a munkát és véget ért egy időre a nyomdákkal való kapcsolatom is nagy bánatomra. Szomorúságomat szerencsére férjem felfedezte és mivel sejtette mi váltotta ki megpróbált enyhíteni rajta. Egyik nap egy különleges csomagot kaptam, melyet izgalommal bontogattam. Egy körömnyomdázó szett volt benne, mely tartalmazott minden alapanyagot ahhoz, hogy ki tudjam próbálni és meg tudjam tanulni a körömnyomdás körömdíszítés alapjait. Mára profin tudom használni a körömnyomdázó szettet családom nő tagjai, kolléganőim és ismerőseim legnagyobb örömére, mintakorongjaim száma pedig szépen szaporodik.