Nemrég voltam az osztállyal múzeumban. A tanárok kitalálták, hogy minden évben legalább egyszer kötelezővé teszik a múzeumlátogatást, mondván, hogy nagyon ránk fér egy kis kultúra. Mondanom sem kell, hogy mennyire örültünk mi ennek… Végig sétáltunk a múzeumon, ki-ki a maga csapatával haladva. Természetesen az egészet rendkívül unalmasnak találtuk. Aztán múzeum kijáratánál egy fiatal lány beszámolt nekünk egy új technológiáról. Az ennek az innovatív technikának a lényege ezesetben, hogy az ember a bejáratnál kap egy tollat, amit hozzá kell érintenie a kiállítási tárgyak felirataihoz. Ez megjegyzi, hogy mely tárgyakat látta.
Ezzel a tollal és egy érintőképernyős asztal segítségével megtekinthetjük az általunk kiválasztott tárgyakhoz rendelt információkat.
Azt is mondta továbbá, hogy a belépő jegyünkön látható URL-hivatkozással még otthon is utánajárhatunk az általunk érdekesnek talált műveknek.
Ez az egész annyira izgalmas, hogy biztos vagyok benne, amelyik múzeumban használni fogják ezt a technikát, oda gimnazisták tömege fog látogatni.
https://www.creatit.hu/kiterjesztett-valosag/
https://www.creatit.hu/virtualis-valosag/