A tavaszi napsütés felpezsdítette véremet és arra ösztönzött, hogy mozduljak ki családommal a természetbe. Ezek a spontán kerekezések szoktak a legjobban sikerülni és a legjobbak lenni, így szombaton neki is indultunk a férjemmel. Gyerekeinkre szüleim vigyáztak, akik az ország távoli részéről érkeztek azért, hogy unokáikkal lehessenek néhány órát. Érkezésük után én azonnal elmeséltem, hogy éppen kerékpározni készültünk, mire édesanyám felajánlotta, hogy menjünk kettesben, hiszen a gyerekek megszületése óta nagyon kevés időt foglalkoztunk egymással, ritkák voltak a közösen eltöltött szabad pillanatok. Először furcsának találtam ötletét, hiszen ritkán tudunk találkozni, de meggyőzött, hogy ellesznek a gyerekekkel, mi felnőttek pedig majd beszélgetünk este egy pohár bor mellett, ha lefeküdtek aludni a gyerekek. A mozgás mindkettőnknek jól esett és meg kellett állapítanunk, hogy a két évvel ezelőtt vásárolt Gepida cross trekking kerékpárok még most is megbízhatóak és bárhová el lehet indulni azokkal.
Megbízható Gepida kerékpárok
Reply