Azonnal szerelhető. Gyors megoldást kellett a telephelyünk védelmére. Egy rendkívüli helyzet állt elő azzal, hogy a szomszéd telkét és ingatlanát megvehettük. Nem számítottunk rá, de lecsaptunk a lehetőségre. Jó vétel volt és nincs annál értékesebb, mint a már jól bejáratott helyen költözés nélkül terjeszkedni, bővülni. Az új telket azonban csak úgy akartuk birtokba venni, ha gondoskodunk a megfelelő védelméről is. A kapuk erősek, a kerítések masszívak és hibátlanok voltak, így a külső védelmi vonalra nem kellett költenünk. Az új épületünk és a belső udvar megfigyelésére, őrzésére azonban szükségünk volt egy biztonsági kamera rendszerre. Olyanra, amely azonnal szerelhető és azonnal munkára fogható. Egy kis ügyességet már szereztünk a régi helyünk bekamerázásakor, így a szerelést mi magunk is meg tudtuk oldani ezzel tehát nem volt gondunk, csak a vásárlásra kellett koncentrálnunk. Az online kínálatok tűntek a leggyorsabb megoldásnak és így is lett. Amíg az ügyvédnél megkötöttük a szerződést a futárszolgálat már ki is szállította az új kamerákat és mi már szerelhettük is fel a kijelölt helyükre. Most már nyugodtan terjeszkedhetünk, értékeink ezen az új ingatlanon is kamerák által lesznek védettek.