Mióta kiderült, hogy terhes vagyok szinte nem is ültem fel a kerékpáromra. Kezdetben veszélyeztetett terhesként orvosom tiltott el, a szülés után pedig a babakocsit tologattam, majd a kismotorok és a gyerekkerékpárok után futottam kétfelé. Ezek az évek azonban elmúltak, így eljött ismét az az idő, hogy a saját szórakozásom és kikapcsolódásom miatt kerékpározzak. Persze édesanyakánt már nem indulok el anélkül, hogy magammal ne vinném a mobiltelefonomat. Ennek férjem is örül, és hogy el ne hagyjam meglepett születésnapomra egy biciklis telefontartó tokkal. Az akciós webáruházból rendelt tok megvédi a telefonomat sportolás közben az ütődésektől, sérülésektől és nem ártanak neki az időjárási viszontagságok sem. Mivel nagyon praktikusnak tartom úgy döntöttem, hogy vásárolok még egyet a GPS rendszeremnek addig, amíg akciós áron tehetem ezt meg. Mivel az ilyen módon a kerékpárra helyezett eszköz érintőképernyője a tokon keresztül is működik nem kell majd megállnom, ha telefonhívásom érkezik vagy útvonalat szeretnék módosítani.
Monthly Archives: March 2016
Vizelési gondokra, prosztata gyulladásra, Pro Eros készítmények alkalmazása
Mikor fiatal voltam, azt gondoltam, hogy 60 év felett megáll az élet. Nem hittem, hogy ha eljutok odáig, érdekelni fog, ha esetleg nem tudok már teljesíteni a hálószobában. Azt kell mondjam, hogy nagyon nagyot tévedtem. Az akaratom és a vágyaim megmaradtak, de sajnos ez önmagában kevésnek bizonyult. Először csak prosztatagondjaim jelentkeztek, mint például a gyakori vizelési inger, melynek során, szakaszosan, folyton megszakadva tudott kiürülni a vizelet. Ezután nem sokkal szembesültem potenciazavarokkal, mely szinte állandósult nálam. Rendkívül rosszul éreztem magam ettől, ezért elkezdtem valami megoldás után kutatni. Ráakadtam a proeros.hu weboldalra és megrendeltem a Pro Eros 2:1 nevezetű terméket. Ez egy olyan komplexen ható, férfiak részére készült étrend-kiegészítő, mely egyszerre segít a prosztataproblémákon és a potenciazavarokon is. Csak természetes összetevőket tartalmaz, melyek gyógynövényekből és vitaminokból állnak. Szerencsére hamar búcsút tudtam inteni a gondjaimnak. Köszönöm Pro Eros 2:1!